Kezdőlap B2World Kétszintes üveghidat épít a Bosch Budapesten

Kétszintes üveghidat épít a Bosch Budapesten

69
0
bosch híd budapest
Fotó: Bosch Media Service

Kétszintes gyalogos híd építését kezdte meg Budapest X. kerületében az innovatív technológiák és szolgáltatások vezető szállítója, a magyarországi Bosch csoport. A Sibrik Miklós út felett hamarosan átívelő új híd önmagában is mérnöki érdekesség lesz, hiszen egymás fölött két szinten kínál majd közlekedési lehetőséget a Bosch budapesti központjában dolgozó közel 4000 munkatársának. Az alsó szint zárt, ugyanakkor légiesen üvegezett kialakítású lesz, míg fölül ténylegesen nyitott, zöldtetős útvonalat kínál. A környezetbarát kialakítás hozzájárul majd a környék mikroklímájának javításához is.

Az új híd átadása még idén, 2023-ban várható, célja pedig nem más, mint összekapcsolni a Bosch Budapest Innovációs Kampusz két épületét, ahol a szakemberek a jövő autóipari fejlesztésein dolgoznak – írja a Bosch

A különleges kialakítású új híd a Bosch Gyömrői úton található két épületkomplexumának műszaki laborépületeit és közösségi zöldterületeit köti majd össze, ennek köszönhetően a munkatársak közlekedése, valamint a projektekhez szükséges eszközök szállítása egyszerűbb és gyorsabb lesz.

bosch híd budapest
Fotó: Bosch Media Service

A Sibrik Miklós út felett 5,5 méter magasan átvezető új híd több mint 140 méter hosszú és 11,5 méter magas lesz, összesen 4 pillér tartja majd. A 200 tonna acél és a 107 tonna üveg felhasználásával készülő emeletes híd felső szintjén zöldtetőt alakítanak ki.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét